Panificio il Basilico

Kovásszal készített kenyerek, adalékanyagmentes pékáruk es családias étterem

Egy megvalósult csoda Debrecenben

2020-ban elkezdtem éjszakánként tanfolyamokat tartani. Nem az volt a célom vele, hogy a résztvevők receptekkel térjenek haza, inkább a folyamatra rálássanak, a technikákat gyakorolják és megismerjék az igazi műhelymunkát, megtapasztalják a pékek éjjeli életét.

Ebben az évben egy őszi éjszakán találkoztam Vígh Jánossal, aki már akkor komolyan gondolta, hogy szeretne ebben a szakmában dolgozni. Minden tanfolyamon vannak „csodabogarak”, akik már a tanfolyam előtt ábrándoznak erről a nehéz hivatásról, de az éjszakába beletekintve, ráadásul egy különösen nehéz termelési napon, és utána ilyen határozottan kijelenteni, hogy igen, ezt szeretném, jóval ritkább. Ráadásul János feleségével, Zsanettel akkor már a Panificio il Basilico-ban gondolkozott, de ezt később tudtuk meg.

A megkeresés részükről egy közös baráton keresztül érkezett. Több helyszín közös megtekintése után Debrecen központjában, egy csodálatos épületben állva már közösen álmodtuk meg a pékséget,  pizzériát, ami 2021 decemberében megnyitotta kapuit.

Kedves Vendégeim!

Zsani, a feleségem hozta el először otthonunkba a finom kenyereket, pékárukat. Eleinte csak boldogan fogyasztottuk, nem is gondoltuk volna, hogy ilyen összetett egy sütés! Erre akkor jöttem rá, mikor az első helyettesítésem kudarcba fulladt. Valószínűleg pont ez kellett, hogy eleinte otthonsütőként, majd profi pékként tanuljam a fortélyokat. Közös álmunk megegyezett Szabiéval: elérhetővé tenni az emberek számára a minőségi pékárukat. Most már a debreceniek számára is!

Vígh János
Panificio il Basilic

Previous
Next

Nyitva tartás - Pékség

  • Hétfő 07:00-19:00
  • Kedd 07:00-19:00
  • Szerda 07:00-19:00
  • Csütörtök 07:00-19:00
  • Péntek 07:00-19:00
  • Szombat 07:00-19:00
  • Vasárnap Zárva

Elérhetőségünk